Mai karanténzáró túránkon több, mint 40 tagunk, barátunk evett a gulyásból. Sokan érkeztünk közösen biciklivel (összesen 17 kilométert tekertünk együtt a mai napon), többen gyalogoltak a ragyogó napsütésben. Reméljük most már nyugodtan túrázhatunk majd. A betegeknek jobbulást és reméljük pár hét múlva a Medve-szurdokban velük is találkozunk.
Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek.

A mai edzés helyett részt vettünk az 1. Forrástól forrásig teljesítménytúrán. Sokan mentünk 10 kilométeren, de volt aki a 20km-es távot teljesítette. Gyönyörű napsütéses idő, meleg és jó hangulat volt végig.

 

Kissé zord időjárás ellenére közel 80-an indultunk neki az idei éjszakai túrának. A fejlámpák és zseblámpák fényében a sötét erdőben 5 kilométeres távot tettünk meg. A Sörházdombi kilátóból a város fényeit is meg lehetett nézni. A túra végére az időjárás is jóra fordult.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek.

Tegnap hajnali 4:30-kor rajtolt el az Extrem Burganland Fertő-tó kerülő túra amin közel 7000-es vettek részt különböző távokon (30,60,80,120km). Egyesületünkből ketten teljesítették sikeresen a féltávot. Azok közül akik ott voltak a felkészítő túráinkon, barátaink közül rengetegen értek célba 120km-en vagy az általuk kitűzött rövidebb távon. Az időjárás kegyes volt a túrázókhoz, mivel csak a 0 fok körüli hőmérséklettel kellet megküzdeni. Idén is szuper szervezésben volt részünk.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Közel 40-en vágtunk neki a 40 kilométeres utolsó felkészítő túrának. Volt aki rövidebb távra jött, de sokan mentünk végig. Az időjárás is kedvezett nekünk, hiszen reggel le volt fagyva az út sok helyen, majd pedig a szél nehezítette az utunkat. 28 kilométernél egy fantasztikus frissítést kaptunk idén is a Tornácos Hotelben a Hospely családnak köszönhetően. Finom és bőséges étel és házi szörpök után nehezen indultunk neki az utolsó közel 12 kilométernek.

Köszönjük mindenkinek aki eljött és sok sikert kívánunk a túrához minden indulónak. Mi is ott leszünk!

Idén is megtartottuk január 1-én délután évnyitó túránkat. 100-an indultunk neki a közel 5 kilométeres távnak. A kalandparknál a parkolóban friss, meleg tea várt mindenkire. A Károly kilátónál padig időztünk egy kicsit, amíg a gyerekek játszottak, a nagyobbak pedig ittak egy forró italt a büfében.

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek. Jövőre újra ott leszünk!