Egyesületünk csapatépítő tréning jelleggel paintballozáson járt az Armageddon Paintball Team pályáján. A közel 4 órás programban minden korosztály kipróbálhatta magát.
A kicsiknek gyerek paintball volt, megfelelő felszereléssel. A nagyobbaknak már 200 töltény állt a rendelkezésére (ha elfogyott lehetett újratölteni). Két csapatot alkotva különböző szituációkat oldottunk meg.
Először egy kis területvédelem volt, ahol az egyik csapatnak meg kellett szerezni a másik csapat hordóját. Majd épületben folytatódott tovább a harc, ahol szűk folyosókon kellett a másik csapatot kilőni.
Az utolsó feladatban a maradék töltények felhasználásával (volt akinek már újratöltésre volt szüksége) kellett birtokolni 20 percig a láda feletti uralmat.
Köszönjük az Armageddon Paintball Teamnak a szervezést és a játékot.

További képek a facebook oldalunkon találhatóak.