IV. Keszthely Kupa

Ma sikeresen szerepeltünk Keszthelyen a BKOH szövetség IV. Keszthely kupáján. 4 arany, 3 ezüst, 6 bronz érmet hoztunk haza.
A versenyzést gyerek kata csapatunk kezdte. Páll-Nemes Arianna, Gáncs Nóra, Halász Kornél összetételű csapat szépen katázva a dobogó legfelső fokára állhatott.
Egyéni számokban se vallottak szégyent a gyerekek. Páll-Nemes Arianna, akinek ez volt első versenye saját korosztályában 1., felnevezésben pedig 3. helyet szerzett. Réthy Lilla középhaladó kategóriában szintén 3., felnevezésben 2. helyen végzett. Gáncs Nóra saját korcsoportjában a dobogó 2., felnevezésben 3. fokára állhatott.
A fiúkat a gyerekek között ma Halász Kornél képviselte. Saját korosztályát könnyedén megnyerte, a nagyobbak között pedig egy bronzéremmel gazdagodott.
Az ifjúsági korosztályban Gáncs Dávid hosszú ideje sérüléssel küzd, így a kumitét kihagyva csak katában indult el. Itt szépen szerepelt, mert 14-15 éves haladó csoportban 3. lett, míg a felnevezésben az idősebbek között arany érmet szerzett. Gergácz Péter katában harmadik lett, míg kumitében szépen versenyezve második helyet ért el.
Egyesületünk vezetője Gáncs Krisztián shiai vezetőként, Szalai László sarokbíróként segítette a versenyt.
Gratulálunk mindenkinek!